Randevú a kultúrával

Az egyik közösségi média kihívási csoportja a “Nincs időm olvasni”, melyet Szabados Ágnes indított, és azóta is moderál. A híradós elsődleges célja a csoport létrehozásával az olvasás népszerűsítése. A lassan egy éve szerveződő közösségben felvetődött a találkozó gondolata, melyet Ági nagy lendülettel meg is szervezett, majd levezényelt 2017. szeptember 30-án a FSZEK Budafoki Könyvtárban.

A programra az alábbi plakát készült:

taliprogram

A három blog, melyekbe bepillanthattunk a szerzők által:

Meséltek arról, miért és hogyan lettek blogerek, milyen könyvet olvasnak és mikor. Meg tudtuk, hogy a kiadókkal érdemes felvenni a kapcsolatot, de a blogolásból nem lehet megélni ezen a szinten.

A két elsőkönyves szerző Tóth Anikó Dóra (Jobbra húzott történetek) és Farkas Róbert (Első könyvem az univerzumról) volt, akik nem igazán tudtak kedvet csinálni a könyv íráshoz. Kiderült, hogy könyvet írni a legkönnyebb, de azt kiadni a legnehezebb. Mégis mindketten olyan élvezettel, szemléletesen meséltek műveikről, hogy nem bírta ki az ember, hogy a beszélgetés után ne vegye kézbe a könyveket és aztán már le sem tudta tenni.

Farkas rókás mesekönyvéről csak annyit, hogy mikor 12 éves fiamnak megmutattam, illetve pár szóban elmondtam, amit a szerzőtől hallottam, kérte, hogy térjünk vissza az esti mesélésre ezzel a könyvvel.

A harmadik felvonásban felvázolták előttünk a könyv útját, mely annak születésétől az olvasó kézbe jutásáig tart. A kiadókat képviselte Temesvári Zsolt (Raabe Klett), szerkesztő, Németh Luca (Libri, Kolibri), sajtóreferens és Parti Orsi (Harmat), értékesítési asszisztens.

Jó, hogy vannak még könyvek, melyeket kézbe vehetünk, és jó, hogy vannak még emberek, akik szeretnek olvasni!

Az eseményről készült pár kép: