Tavaly 7,5%-kal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma. Idehaza az értékesítés pedig még gyengébb: 9%-kal volt kevesebb, vagyis 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége.
A csökkenés a járványügyi intézkedésekkel magyarázható
A vendéglátó ipari egységek korlátozott nyitvatartása, illetve zárása miatt az év folyamán igen hullámzott a sör értékesítési volumene. A hordós sör forgalma 2020-ban az előző évinek közel felére csökkent. Ez mellett az újratölthető üvegben értékesített sör forgalma szenvedte el a legnagyobb csökkenést, ennek eladása 26%-kal esett vissza.
A belföldi kereslet csökkenésével szemben – a hazai gyártók kiváló minőségének köszönhetően – az exportált sör mennyisége 12%-kal nőtt tavaly 2019-hez képest. A kivitel elsősorban a környező országok piacaira irányult, 521 ezer hektolitert tett ki. Ez a 2020. évi 5378 millió hektoliteres magyarországi termelés 9,7%-t tette ki.
A szuper prémium és az ízesített alkoholmentes sörök forgalma közel megegyezett az előző évivel. Ez arra enged következtetni, hogy a minőségi söröket fogyasztók a pandémia alatt is hűek maradtak szokásaikhoz, keresték kedvenc söreiket.
Nem bocsájtottak el munkavállalót a kereslet visszaesés miatt
Az öt legnagyobb magyar sörgyártó 2020-ban 75,865 milliárd forinttal gazdagította a költségvetést, ez 7,5%-kal maradt el a 2019. évi adóbefizetésektől. 2020-ban foglalkoztatott 1612 munkavállaló az előző évi létszámot majd 2%-kal haladta meg, a növekedést elsősorban a koronavírus-járvány intézkedések miatt kialakuló sajátos feladatok ellátása indokolja.

(Fotó: Barna Ferenc)
Egyenlőre nem látni, mit hoz az idei év
Az év első hónapjában a belföldön termelt 346 ezer hektoliter sör mennyisége közel azonos a tavalyi év hasonló időszakának termelési eredményével, bár a söripar januárban nem tudott hordós sört értékesíteni és a vendéglátásban szintén számottevő részesedésű újratölthető üvegben forgalmazott sör mennyisége a tavaly januári forgalom felét sem érte el.
Az első havi forgalmi adatokból látható, hogy az év eleji szezonra jellemző módon a hagyományos sörökre magasabb a kereslet mint az alkoholmentes változatokra. Az év folyamán azonban várható, hogy a korábbiak évhez hasonló lesz az alkoholmentes ízesített és ízesítetlen sörökre az érdeklődés.
Lehet a sör is adómentes
A vonatkozó jogszabály nem csak a pálinka otthoni főzését engedélyezi, és – mennyiségi korlátozással – adómentességét állapítja meg. „A jövedéki adóról” szóló 2016. évi LXVIII. törvény 133.§ (1) a) pontja alapján a magánszemély által előállított sör is adómentes. Fontos azonban, hogy a naptári évben nem haladhatja meg a házi főzet az ezer litert, illetve nem kerülhet forgalomba.
A fogyasztás értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a sör nem kapott olyan kampánytámogatást, mint a pálinka.
A magyar mezőgazdaság fenntartható és fejleszthető működéséhez szükséges a sikeres élelmiszeripar, ezzel együtt alkot egységet az élelmiszerláncban. Ezt felismerve idei évben megközelítőleg 1500 milliárdnyi összértékű támogatás várható, melynek kedvezményezettjei az agrártermelők és az élelmiszeripar.
Forrás: MTI
Barna