Közel ezer kilométer hosszú a magyarországi tanösvény-hálózat, mely országszerte 194 önálló túraútvonalat jelent a kirándulni vágyóknak.
Majdnem mindegyik tanösvény védett természeti területen található
A pandémia miatti korlátozások felerősítették a barangolási vágyat. Az emberek szűk családi körben (egy háztartásban élők) szívesen keresik a természetben a kimozdulás lehetőségét, erre pedig ott vannak a tanösvények.
A nemzetipark-igazgatóságok több mint 100 ezer hektáron valósítanak meg élőhelyfejlesztést célzó beruházásokat. Fontos célnak tekintik, hogy bemutassák ezeket az értékeket a nagyközönség számára. 2014 óta 16 milliárd forintot fordítottak ökoturisztikai beruházásokra a nemzeti park igazgatóságoknál. Ennek eredményeként létesültek a tanösvények is, melyek bemutatják a körzet jellegzetes élővilágát.
Magyarországon a tanösvények többsége térítésmentesen, szabadon látogatható, nyitva áll az érdeklődők előtt. Az ismertető táblák és papír alapú kiadványok mellett számos esetben már mobil applikációk segítségével is bejárhatók az útvonalak. Ezek az internethez kötött alkalmazások többnyire audió-vizuálisan is bemutatják a megismernivalókat.
Ismerd meg hazánk természeti szépségeit
A tanösvény-hálózatnak köszönhetően a túristák megismerhetik Magyarország természeti kincseit, például a sziklagyepek növény- és állatvilágának életét, a szikes pusztákat, a tavakat, az ártéri területeket, a mocsarak madár- és növényvilágát, a bazaltorgonákat és a dolomitokat, miközben számos helyen egyedülálló panorámában lehet részük. Ezt segítendően sokszor mesterséges kilátókat helyeznek el a túravonal azon pontjain, ahol érdemes megállni és a panoráma, a természet szépségeit megkeresni.
A tartós szegfű egyik élőhelye a bodoglári homokbuckák
A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található (Tázlár és Bodoglár között félúton).
A tanösvény természetvédelmi területen vezet keresztül. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető alföldi táj tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek.
A tartós szegfű 20-50 cm magas, az egész növény viaszbevonattól hamvasszürke
A száron átellenesen álló levelei 2-5 cm hosszúak, néhány mm szélesek. A virágok a szár végén magányosan, vagy kisebb csomókban állnak, a szirmok rózsaszínűek, 6-8mm hosszúak. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. A hosszan tartó virágzás oka, hogy a virágok rövid kocsányon, tömött csomókban fejlődnek, de a virágzaton belül a virágok nem egyidőben nyílnak. A nyárközepi-nyárvégi aszály teljesen visszavetheti a virágzást, azonban az augusztusban-szeptemberben érkező esők nyomán újból nyílásnak indulhat a növény.
Forrás: MTI
Barna