egészségügyi dolgozó oltása

Egy “nemzetivel” több lesz

Létrehozák a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat, ennek eredményeként jövő év végén megkezdődhet a hazai vakcina gyártás – a bejelentést Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter tette meg.

A szervezet a Nemzeti Oltóanyaggyár keretén belül működne, és a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártanák a közeljövőben.

Sokba fog kerülni, de törekszünk az önellátásra

A grandiózus terv kivitelezése a mostani költségvetés szerint 55 milliárd forintba kerül, ebből a koronavírus oltóanyaggyár mintegy 6,7-7 milliárdot fog elvinni. A megvalósítás felgyorsítása érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást a kormány.

 A pandémia következményeit értékelve a kormány törekszik Magyarország önellátási képességének erősítésére, külföldi kitettségének mérséklésére. Ennek megfelelően elindult a szükséges egészségügyi eszközök és kellékek hazai gyártása: maszk; fertőtlenítőszer; lélegeztetőgép.

Covid-19 ellen
Oltáshoz előkészített koronavírus elleni vakcina (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A fejlesztés központja Debresen

Az egyetem tudományos, kutatói tapasztalataira, szakembereire épülve valósulhat meg a fejlesztés, elvárás, hogy a termékek a nemzetközi piacon is versenyképesek legyenek.

Az oltóanyaggyárat a Debreceni Egyetem által e célra alapított gazdasági társasága fejleszti, a gyár egyetemi tulajdonban marad. Az idei feladatokra mintegy 17 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak.    

2022 végére lesz koronavírus elleni magyar vakcina – erősítette meg a sajtótájékoztatón Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora. Elmondta, hogy konzervatív technológiával inaktiválják a vírust, ebből már négy liter áll rendelkezésükre, és túl vannak az állatkísérleteken. A változékony kórokozókhoz is gyorsan tudnak majd alkalmazkodni, a leendő gyártással egy hónap alatt tudják majd követni az új mutációkat.

A rektor szerint a “magyar covid-gyár” nemcsak az országot, de Kelet-Közép-Európa lakosságát is képes lesz ellátni vakcinákkal.

Forrás: MTI

Barna